A Kormány a COVID-19 második hullámára tekintettel részleges kijárási tilalmat vezetett be, illetve szigorított az üzletek nyitva tartásán, ezzel összefüggésben pedig néhány gazdaságvédelmi intézkedést hozott.

A 2020. november 11. napján éjféltől életbe lépett rendelet szerint este 8 és reggel 5 között kijárási tilalom lépett életbe, vagyis este 8-ra mindenkinek haza kell érnie és reggel 5 óráig lakóhelyén, tartózkodási helyén vagy szálláshelyén kell tartózkodnia. Ez alól csak szűk körben, egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, továbbá a munkavégzéssel összefüggésben (munkavégzés, valamint a munkavégzés helye és a lakóhely, tartózkodási hely, illetve szálláshely közötti közlekedés céljából) lehet mentesülni. A munkavégzéssel összefüggő okot igazolni kell – az igazolásra vonatkozó minta a kormányzati tájékoztató oldalon érhető el.

Az éttermekben csak az elviteles szolgáltatás működik és a házhoz szállítás lehetséges, helyben fogyasztásra nincs lehetőség. Ez alól kivételt képeznek az üzemi étkezdék. Az elvitelre vagy házhoz szállítással értékesített étel- és italfogyasztást terhelő általános forgalmi adó ezen időszakban 5%-ra csökken. A szállodákban csak az üzleti, gazdasági vagy oktatási tevékenység céljából utazó vendégek tartózkodhatnak. Az üzleteknek este 19 órakor be kell zárniuk, és legkorábban reggel 5 órakor nyithatnak ki, azonban a gyógyszertárak és a benzinkutak nyitva maradhatnak.

A maszkviseléssel kapcsolatos szabályozás és a nem megfelelő használattal kapcsolatos szankcionálás továbbra is érvényben marad, vagyis a tömegközlekedésen, üzletekben, vendéglátóhelyeken és hivatalokban továbbra is kötelező a helyes maszkviselés. Ez a megjelent kormányrendelet szerint azzal egészül ki, hogy a 10.000 főnél nagyobb települések egyes közterein kötelező a maszkviselés, ezen területek kijelölése azonban a polgármesterek hatásköre. Budapesten a kerületi polgármesterek döntése értelmében a kerületek többségében előírták a kötelező maszkhasználatot. A kormányrendelet értelmében tilos a közterületen, illetve a nyilvános helyeken a csoportosulás, illetve a gyülekezés, valamint a csapatsport, tilos továbbá bármilyen gyűlést, rendezvényt tartani.

A kormányrendeleteben foglalt előírások és tilalmak (így különösen a maszkviselésre és a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések) megszegése szabálysértésnek minősül, amely esetben ötezer és ötszázezer forint közötti pénzbírság szabható ki.

A Kormány ismét bevezeti a COVID első hulláma alatt már alkalmazott adminisztrációs könnyítést, amely szerint a lakosság ellátása céljából végzett üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység, valamint csomagküldő kereskedelem bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható.

A meghozott gazdaságvédelmi intézkedések értelmében adófizetési kedvezményben részesülnek többek között az alábbi főtevékenységet végző vállalkozások:

  • éttermi, mozgó vendéglátás
  • rendezvényi étkeztetés
  • italszolgáltatás
  • filmvetítés
  • konferencia szervezése

Az adófizetési kedvezmény alapján a rendeletben meghatározott adóalanyok 2020. november hónapjában mentesülnek a szociális hozzájárulási adó, a szakképzési hozzájárulásra és képzés fejlesztésének támogatására, a rehabilitációs hozzájárulás fizetése alól, és ebben az időszakban a kisvállalatok személyi jellegű kifizetései nem számítanak be a KIVA alapjába.

Ezek a kedvezmények akkor vehetők igénybe, ha a vállalkozás a rendelet hatálybalépésekor a már fennálló munkaszerződés szerinti munkabér fizetési kötelezettségének eleget tesz, és ezen időszak alatt felmondással nem szünteti meg a munkavállaló munkaviszonyát.

Az előbbiekben felsorolt vállalkozások és szolgáltatók bértámogatást vehetnek igénybe. A bértámogatás alapján a vállalkozás számára  a munkaviszonyban foglalkoztatott személy bruttó munkabére 50 %-ának megfelelő összegű munkaerőpiaci támogatás nyújtható, ha a támogatás időtartamának utolsó napján a munkaviszony fennáll és a munkáltató a munkabért megfizeti.

Szálláshely szolgáltatás esetén a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba regisztrált szálláshelyek esetében az állam megtéríti a szálláshely-szolgáltató részére a 2020. november 8. napjáig regisztrált foglalások után számított nettó árbevétel 80%-át.