Februárban fogadta el közösen az Európai Parlament és a Tanács az online kereskedelem földrajzi, illetve állampolgársági alapú megkülönböztetésére vonatkozó tilalmat tartalmazó rendeletet. A rendelet tiltja a webáruházak vásárlóinak területi alapon történő megkülönböztetését, az ún. „geo-blocking”-ot.

A rendelet elfogadását megelőzte az Európai Bizottság által 2015-ben kezdeményezett konzultáció, valamint egy 2017-es, e-kereskedelemmel foglalkozó ágazati vizsgálat is. Ennek nyomán derült ki, hogy a webáruházak nagy számban alkalmaznak a webes vásárlóikkal szemben földrajzi, illetve állampolgársági alapú megkülönböztetést, illetve a vevők tartózkodási helyére vonatkozó adatgyűjtése alapján történő területi korlátozásokat.

Az elfogadott rendelet alapján a webáruházaknak biztosítaniuk kell olyan vevők számára is a vásárlás lehetőségét, akik tagállamába a kereskedő egyébként nem vállal szállítást. Ilyen esetben sem kötelezhető a webáruház a szállításra, csupán lehetőséget kell biztosítania a vevőnek, hogy a terméket a kereskedőtől átvegye, illetve saját költségen hazaszállít(tas)sa. Tiltott lesz a megkülönböztetés az elektronikus úton nyújtott és nem elektronikus szolgáltatások esetében is.

A webáruháznak biztosítania kell továbbá, hogy a vevő lakó- és tartózkodási helyétől, illetve állampolgárságától függetlenül hozzáférjen a kereskedő online interfészéhez. A vevő kifejezett hozzájárulása nélkül tilos lesz a vevő átirányítása olyan, másik kereskedő által fenntartott interfészre, amely a vevő lakó- és tartózkodási helyéhez, illetve állampolgárságához igazodik.

Változást hoz a rendelet a fizetési módok kapcsán is. 2018. december 3-tól a webáruházaknak megkülönböztetés nélkül kell biztosítaniuk az általuk elfogadott fizetési módot lakó-, tartózkodási helytől, állampolgárságtól, a vevő fizetési számlavezető helyétől, valamint a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyétől függetlenül minden vevő számára.

A végrehajtásról minden tagállam maga gondoskodik. A rendelet csupán a tagállami végrehajtó szerv kijelölésére, szankció megállapítási kötelezettségre, valamint a fogyasztó és kereskedő közötti jogvitát rendező szerv kijelölésére vonatkozóan tartalmaz rendelkezést. A pontos előírásokat és szabályokat minden tagállamnak legkésőbb a rendelet hatályba lépéséig, azaz 2018. december 3-ig kell megalkotniuk.